Támogatási formák - Magzati Medicina Alapítvány Budapest

Tisztelt Látogató!

Idén is rendelkezhet az Ön által befizetett adó 2x1 százalékáról. Az egyik 1 %-ot a törvényben meghatározott alapítvány, társadalmi szervezet vagy külön nevesített intézmény, elkülönített alap javára juttathatja.

Szeretnénk megkérni, hogy amennyiben teheti adója 1%-át a Rózsakert Medical Center által működtetett Magzati Medicina Alapítvány Budapest számára ajánlja fel. A Magzati Medicina Alapítvány Budapest a kora- és középidős terhességi kóros állapotok szűréséhez, koordinálásához és ellátásához nyújt szellemi és anyagi segítséget. Kiemelten támogatja a hazai ultrahangos szakemberképzést, továbbá fontosnak tartja a korszerű magzati szűrővizsgálatok és a nemzetközi protokollok folyamatos bevezetésének magyarországi elősegítését.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatása szerint a nyilatkozatot külön,  lezárt borítékban a személyi jövedelemadó bevallásával együtt, adóhatósági adómegállapítás esetén az erről szóló nyilatkozattal együtt kell megküldenie az adóhivatalnak, munkáltatói adómegállapítás esetén a rendelkező nyilatkozatait tartalmazó borítékot is a munkáltatójának adja át. A borítékot a ragasztott felületére átnyúlóan saját kezűleg írja alá!

A rendelkező nyilatkozathoz szükséges adatok:

Kedvezményezett adószáma: 18134515-1-41

Kedvezményezett neve:  MAGZATI MEDICINA ALAPITVÁNY BUDAPEST

A kitöltött rendelkezési nyilatkozat PDF formátumban: MMA Rendelkező Nyilatkozat

 

Amennyiben úgy gondolja, hogy az 1%-on kívül is tudja támogatni munkánkat, ezt a következő bankszámlaszámra való utalással tudja megtenni:

CIB, 10700244-48559708-51100005

Köszönettel: Magzati Medicina Alapítvány Budapest